Belföld

Az RMDSZ-nek semmi oka kilépni a kormányból

2026.04.21 - 11:10
Ezt a válságot meg fogják fizetni azok akik jelenleg a többséget alkotják, de sajnos Románia és minden állampolgára is.

Az RMDSZ elnöke hétfő este - miután a Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy megvonja politikai támogatását Ilie Bolojan miniszterelnöktől -  a Digi24-nek nyilatkozva kifejtette, véleménye szerint jelenleg a legnagyobb probléma az, hogy Románia hitelezői hogyan fognak tekinteni országunkra ezután.

„Ha a hiány finanszírozására szolgáló hitelek kamata 7 százalék fölé emelkedik, akkor rövid és középtávon is problémáink lesznek” – mondta Kelemen.

Véleménye szerint az RMDSZ-nek „semmi oka” nincs kilépni a kormányból, és nem is akar beleavatkozni a PSD és a PNL ügyeibe. Az RMDSZ azért vállalta a kormányzást ebben a koalícióban, mert úgy gondolta, hogy ez a megoldás a legjobb az ország számára egy rendkívül nehéz pillanatban – szögezte le.

Kijelentette ugyanakkor, hogy szerinte „szinte elfogadhatatlan”, hogy egy másik párt szabja meg koalíciós partnerének, akivel együttműködik és továbbra is együtt kíván működni, hogy kit jelöljön miniszterelnöknek.
„Ha egy párt ennek eleget tesz, annak a pártnak vége. Függetlenül attól, hogy milyen pártról van szó” – magyarázta.

Arra a kérdésre, hogy miként lehetne ezek után újrakezdeni a tárgyalást a PSD-vel, Kelemen azt válaszolta, hogy mindez bizalom kérdése.

„A politikában nagyon gyakran mintegy zárójelbe kell tenni a tegnapot, és szembe kell nézni a holnappal. A politikában nem lehet másképp. Tehát, ha olyan helyzetbe kerülünk, hogy tiszta lappal indulunk és leülünk tárgyalni, akkor igen, meg kell próbálni zárójelbe tenni a tegnapot” – fűzte hozzá.

Miután ez a kormány elveszíti parlamenti támogatását, megoldást kell találni, az államelnöknek konzultálnia kell az összes párt vezetőivel, mert ha nulláról kezdődik a kormányalakítás, akkor a többi parlamenti párt is belép az egyenletbe – magyarázta.
„Nyilván én azt szeretném, ha azok körül alakulna ki a többség, akik ebben az időszakban kormányoztak, mert ez lenne az ideális megoldás” – mondta.

Hozzátette: egy kisebbségi kormány „rendkívül nagy kockázatot, sebezhetőséget és bizonytalanságot” jelentene.

Kelemen véleménye szerint ugyanakkor ezt a kormányválságot „különböző mértékben, de mindazok meg fogják fizetni, akik a kormányban vannak, és jelenleg a többséget alkotják”. A legrosszabb azonban, hogy meg fogja fizetni Románia is és minden állampolgára – szögezte le.

Hírszerkesztő
(Fotók: facebook.com/kelemenhunor.rmdsz)

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Személyzetet is biztosítanak az új, korszerű bölcsődékbe

Személyzetet alkalmaznak az RMDSZ programja révén épült új bölcsődékben: a kormány csütörtöki döntésével 859 új állást hoz létre 34 településen, tehermentesítve a fiatal családokat.
Belföld

„Járulékos károkat okozna az AUR-ral szövetkezni”

Kelemen Hunor szerint nem lehet a 2028-as parlamenti választásokig stabil kormányzási megoldást találni.
Belföld

Olyan kormány kell, amely 2028-ig stabilan működhet

Kelemen Hunor kevés esélyt lát arra, hogy a pártokkal folytatott első tárgyalási forduló után megalakuljon a kormánytöbbség.