Szatmár megye

APIA: Kevesebb papír helyett másfajta papírok

2025.02.27 - 09:59

Az APIA munkatársai járták csütörtökön Szatmár megyét, a támogatásokkal kapcsolatos változásokról beszéltek falugyűléseken. Sok minden változott, de nem az egyszerűsítés irányába.

Nyolc Szatmár megyei községben tartottak előadást a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) tanácsadói a gazdatámogatásokat érintő idei változásokkal kapcsolatban. Nagyon sok minden változott, de a gyűléseken részt vevő gazdák szerint a változások nem a gazdálkodást segítik elő, hanem az aktatologatást.

(A szerző felvétele)

Az előadások idején szó volt a legelőkről, szántókról, gyümölcsösökről és az állattartásról is, a szakemberek arról beszéltek a megjelent mezőgazdászoknak, milyen újdonságokra kell figyeljenek, az egyes előírásokat hogyan kell értelmezni.

(A szerző felvétele)

Elmondták, hogy figyelni kell a vetésforgó betartására, a vetett fajták megfelelő arányára, a parlagarányra, a cégek ágazati besorolására és a működési területek közötti megfelelő arányokra, a telekkönyvek rendezésére és a tényleges jogtulajdonra meglétére.

(A szerző felvétele)

Elmondták azt is más-más szabályok vonatkoznak a kisgazdákra és a nagygazdákra, számít a végzettség és a kor, ha valaki valamelyik programba most akar bekerülni.

Csütörtökön Mikolában, Egriben, Szatmárudvariban, Batizon, Lázáriban, Borválaszúton, Szamosborhídon, Beregszón és Szatmárpálfalván tartottak falugyűléseket az APIA tanácsadói.

Az utolsó ilyen tájékoztató gyűlés ebben a témában pénteken, február 28-án lesz Szatmárzsadányban, 12 órától az iskolában.

Magyar nyelven is elérhetőek tájékoztató anyagok a szatmári APIA weboldalán.

A mezőgazdasági támogatásokról is rendelkező közös agrárpolitikát érintő legfrissebb belföldi változások ITT olvashatóak, román nyelven.

Princz Csaba
(Nyitókép: pexels.com / pixabay)

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Nem volt még nagyobb aszály mint idén

Nincs meg a sokéves átlagos csapadékmennyiség, nem egyenletes a csapadékalakulás és ami esik, az is rosszkor.
Belföld

Péntekig igényelhető az aszálykár miatti támogatás

APIA: péntekig igényelhető az aszálykár miatti támogatás; a gazdák év végéig megkapják a pénzt.
Belföld

Szatmár megyében 42-46 ezer lejt ér egy hektár termőföld

Jelentős különbségek vannak Romániában régiónként a mezőgazdasági földterületek árai között. Az átlagár 36 ezer lej.