Belföld

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazásáról szóló törvénytervezet

2025.10.20 - 19:37
A kormány az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a törvénytervezet véleményezésére.

Az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a bírák és ügyészek nyugdíjreformját, amely a nyugdíjkorhatár fokozatos emelését írta elő 48 évről 65 évre tíz éven belül, valamint a nyugdíj összegének csökkentését a nettó fizetés 70%-ára.

A jogszabályjavaslatról szeptember elején a legfelsőbb bíróság kért előzetes normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. 
Mint az alkotmánybírák indoklásukban fogalmaznak: a kormány az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácsnak (CMS) a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezet véleményezésére, és a testület álláspontjának hiányában vállalt felelősséget a parlamentben a jogszabályjavaslatért.
Vagyis az alkotmánybírák megállapítása szerint a bírák és ügyészek nyugdíjazási feltételeit módosító törvénytervezet teljes egészében alkotmányellenes.
Mint részletezik, a kormány az alkotmány tiszteletben tartásával vállalt felelősséget a parlamentben a jogszabályjavaslatért, és nem ütközött az alkotmánnyal az a szándéka sem, módosítsa a különnyugdíjak szabályozását. Ám az alkotmány több előírását is megsértette azzal, hogy nem biztosított 30 napot CSM-nek a törvénytervezet véleményezésére, és a testület álláspontjának hiányában vállalt érte felelősséget a parlamentben - olvasható a közleményben.

Az alkotmánybíróság emlékeztetett arra, hogy a 30 napos határidőt a 2022/305-ös számú törvény írja elő. 'A kormány a kifogásolt jogszabály kezdeményezőjeként köteles az előírásnak eleget tenni' - szögezték le a közleményben.

 

Nem ez az első alkalom, hogy az Alkotmánybíróság elutasítja a bírák és ügyészek nyugdíjának csökkentését: jelenleg ugyanis a nyugdíjuk a bruttó fizetésük 80%-át teszi ki, így sok esetben több a nyugdíjuk mint a fizetésük volt.

A nyugdíjkorhatár fokozatos emelése – amely jelenleg 25 év szolgálat után teszi lehetővé a nyugdíjba vonulást – a Bolojan-kormány által vállalt törvény szerint 2036-ig tartana, amikorra a bírák elérnék a 65 éves standard nyugdíjkorhatárt. A CSM statisztikái szerint jelenleg az átlagos nyugdíjba vonulási életkor 52 év.

Hírszerkesztő
(Fotó: freepik.com)

 

Ajánljuk még a témában:

Belföld

Szeptemberben 5443 lejre nőtt a nettó átlagbér

Szeptemberben augusztushoz képest 56 lejjel, azaz 1 százalékkal 5443 lejre nőtt a nettó átlagbér Romániában – állítja az Országos Statisztikai Intézet (INS). A bruttó átlagbér 9078 lej volt.
Szatmár megye

Bukarestben 4100, Szatmárban 2300 lej – óriási szakadék a nyugdíjak között

A Szatmár megyei nyugdíjasok átlagjuttatása több mint 400 lejjel alacsonyabb, mint az országos átlag.
Belföld

Elsőre nem sikerült a változtatás az igazságügyben

A bírák és ügyészek nyugdíjának reformja továbbra is a kormány határozott célkitűzése.