Szatmár megye

Afrikai sertéspestis-gócok Szatmár megye több háztáji gazdaságában

2026.05.22 - 14:45
Minden fertőzési góc — Turc, Érkőrös, Reszege, Kökényesd és Túrterebes — körül 3 kilométeres védőkörzetet, illetve 10 kilométeres megfigyelési övezetet jelöltek ki.

Altfatter Tamás prefektus május 22-én összehívta a Helyi Betegségmegelőzési Központ (CLCB) ülését, miután afrikai sertéspestist (ASP) igazoltak házisertéseknél több gazdaságban Turcon, Érkőrösön, Reszegén, Kökényesden és Túrterebesen.

Az ülésen a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság (DSVSA) szakemberei ismertették a járványhelyzetet, valamint a betegség terjedésének módját, ezt követően a CLCB elfogadta a 2026. 05. 22-i 9-es számú határozatot, amely jóváhagyja az öt érintett gazdaságra vonatkozó intézkedési tervet.

A terv alapján minden fertőzési góc körül 3 kilométeres védőkörzetet, illetve 10 kilométeres megfigyelési övezetet jelöltek ki az alábbiak szerint:

Turc

A turci gócok esetében a védőkörzethez Turc és Turcibányatelep tartozik, míg a megfigyelési övezetbe került Tamásváralja, Halmihegy, Batarcs, Sellő, Ugocsakomlós, Avaspatak, Nagytarna, Vágástanya, Komorzán, Tartolc, Kisgérce, Nagygérce és Túrterebeshegy.

Érkőrös

Az érkőrösi góc védőkörzete Érkőrös települést foglalja magába, a megfigyelési övezethez pedig Vezend, Iriny, Érdengeleg, Érendréd, Pórtelek, Szilágypér, Kispér, Peleszarvad, Keszi, Pele, Sződemeter, Tasnádcsány, Tasnábalázsháza, Tasnádmalomszeg, Tasnádszántó, Érszodoró és Érhatvan, valamint Bihar megyéből Erdőtelep tartozik.
A megfigyelési övezet részei továbbá a Samsuin Land Kft., a Ferma de Reproducție Pir SM Kft., a Calato Pig Kft., a Porky Pig Kft., az Olti Ágoston Egyéni Vállalkozás és a Silaghi Călin Vasile II. kereskedelmi telepek is.

Reszege

A reszegei góc védőkörzetéhez Reszege és Piskolt tartozik, a megfigyelési övezetbe pedig Ligettanya, Szaniszló, Csomaköz, Mezőpetri, Kisdengeleg, Érdengeleg, Iriny, Pórtelek és Érendréd, valamint Bihar megyéből Érvasad és Érkörtvélyes került be.
A megfigyelési övezet része továbbá a Samsuin Land Kft. és a Veres Agro Prod Com Kft. telepe is.

Kökényesd

A kökényesdi góc védőkörzetébe Kökényesd és Csedreg tartozik, míg a megfigyelési övezethez Dabolc, Halmi, Kisbábony, Nyírestanya, Túrterebes, Szárazberek, Újberek, Újmikola, Mikola és Sándorhomok tartozik.
A megfigyelési övezet része a Primporc Halmeu Mezőgazdasági Szövetkezet és a Dan Agroprim 2014 Kft. telepe is.

Túrterebes

A túrterebesi góc védőkörzetéhez Túrterebes és Túrterebestelep tartozik, a megfigyelési övezethez pedig Sárközújlak, Kissárköz, Meggyesgombás, Gombástanya, Adorján, Egri, Mikola, Nyírestanya, Túretebeshegy, Nagygérce, Kisbábony, Dabolc, Halmi és Kökényesd.
Ide tartoznak továbbá a Primporc Halmeu Mezőgazdasági Szövetkezet, a Dan Agroprim 2014 Kft., az Agro Pig Kft. és az Agro Pig Kft. telepei is.

Az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Ügynökség, valamint a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság hivatalos állatorvosai által végzett járványügyi vizsgálat – amely klinikai állatvizsgálatokra, az elhullott állatok szerveinek elemzésére, dokumentum-ellenőrzésekre és laboratóriumi eredményekre alapult – meghatározta az egyes gócokra alkalmazandó beavatkozási intézkedéseket.

Az elhullott állatokat alternatív ártalmatlanítási eljárással semmisítik meg a Turc, Tasnádaszántó, Kökényesd és Túrterebes önkormányzatai által kijelölt helyszíneken.
A Reszege/Piskolt-i góc esetében azonban – mivel Piskolt közigazgatási területén nem sikerült megfelelő helyszínt kijelölni – az ártalmatlanítás Szaniszló közigazgatási területén történik majd, a két önkormányzat között létrejött partnerségi megállapodás alapján.

Minden sertésmegbetegedést vagy elhullást haladéktalanul jelenteni kell a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóságnál. A korlátozás alatt álló övezetek sertéstartóit arra kérik, hogy szigorúan tartsák be az előírt biobiztonsági intézkedéseket, és az állategészségügyi hatóság engedélye nélkül ne mozgassanak állatokat, takarmányt vagy állati eredetű termékeket.

Hírszerkesztő
(Nyitókép: freepik.com / aleksanderlittlewolf)

 

Ajánljuk még a témában:

Szatmár megye

Mogyorót és pisztáciát hív vissza az élelmiszer-biztonsági hatóság

A Carrefour és a Selgros üzleteiben forgalmazott termékek érintettek — különböző gyártmányok, különböző kiszerelésben.
Szatmárnémeti

Életmentő készülék az útlevél- és gépjárműbejegyzési osztályon

Újabb elsősegélynyújtó ponttal bővült a Román Vöröskereszt országos hálózata: ma délutántól félautomata defibrillátor vigyáz a szatmárnémeti prefektúra várótermében tartózkodók biztonságára.
Szatmár megye

Juh- és kecskehimlő járványa fenyeget

Bár emberre nem terjed át, komoly gazdasági károkat okoz, mert az elhullási arány akár az 50–70 százalékot is elérheti.