Szatmár megye

Az RMDSZ megint tartotta a szavát

2025.05.19 - 07:50
A megyei elnök köszön minden egyes szavazatot!

Az RMDSZ kampányszékházban is volt egy kis drukk a vasárnapi elnökválasztás második fordulójának eredményhirdetése előtt, de aztán minden egyenesbe fordult.

Köszönetét fejezi ki minden választópolgár felé Pataki Csaba az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnöke, ugyanakkor köszöni minden helyi közösségi vezető, elöljáró munkáját, hiszen ők voltak azok akik által eljutott az emberekhez a Szövetség üzenete.

„Látogatás nélkül”

A román pártok elöljárói „levelező tagozaton végezték el ezt az elnökválasztási kampányt”, jegyezte meg az elnök, ehhez képest a magyar politikusok fel merték vállalni a közös ügyet, egy emberként az ügy mellé is szegődtek mindenütt a megyében. Jelen voltak a kampányban is és a választás napján is, miközben ez nem mondható el egyik román párt vezetőiről sem.

Vasárnap ismét megmutatkozott: a szatmári magyarság olyan értékrendet fejlesztett ki, olyan közösséget kovácsolt, amelyet már nem lehet megbomlasztani sem kívülről, sem belülről! – fejtette ki Pataki.

Mindenki érezze

"Most az a feladatunk, hogy ezt a bizalmat, ezt az érdekérvényesítést átvigyük a mindennapokba is olyanformán, hogy meg legyen hálálva. Minden állampolgár – függetlenül attól, hogy velünk szavazott, vagy sem –, azt kell érezze, hogy neki személyesen jobb lett az élete." Lesznek nehéz döntések, fűzte hozzá Pataki Csaba, de az a fontos, hogy a végeredmény legyen mindig pozitív.

Hírszerkesztő

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON! 

 

Ajánljuk még a témában:

Vidék

„Nem kőépítmény ez, hanem közösségi szellem” - KÉPGALÉRIA, VIDEÓ

Sokan voltak kíváncsiak a sándorhomoki Berenczei Kováts Miklós kúriára, amelyet szombaton adtak át a közösségnek.
Vidék

„Nehéz idők erős embere volt.”

Leleplezték pénteken a Thoroczkay Sándor-emléktáblát Sándorhomokon.
Nagykároly

Hallo, Großkarol! A sváb hagyományok nem a múlt részei, a jelenben is élnek — KÉPGALÉRIA

A kulturális identitás megélése, átörökítése minden népcsoport számára nagyon fontos – a Nagykároly környéki sváb közösség pedig több mint 300 éve erősen őrzi hagyományait.