Külföld

Összesen 250 holttest két moszuli tömegsírban

2016.11.18 - 17:00

A zsúfoltabb tömegsírt egy kútból alakították ki, amit körberaktak pokolgépekkel, nehogy a hozzátartozók hozzáférjenek a holttestekhez.

Két, összesen mintegy 250 holttestet rejtő tömegsírra bukkantak az iraki biztonsági erők Moszul közelében – jelentette csütörtök este a CNN amerikai hírtelevízió az iraki rendőrségre hivatkozva. Fárisz Radzsi Abbász, az iraki rendőrség parancsnoka a hírtelevíziónak elmondta, hogy a Moszultól harminc kilométerre délre fekvő Hammám al-Alil településnél találtak rá a tömegsírokra, amelyek az Iszlám Állam (IÁ) iszlamista szervezet által megölt emberek holttesteit rejtik. Az egyik tömegsír egy kútban van, amelybe bedobálták az áldozatokat. Kétszáznál több tetem van benne. Abbász szerint a dzsihadisták két éven át hajigálták bele az áldozataikat. Volt, akit élve dobtak be. A terroristák pokolgépeket helyeztek el körülötte, hogy a hozzátartozók ne tudják kiemelni a rokonaik holttestét. A CNN szerint tűzszerészek hatástalanítják a robbanószerkezeteket, hogy hozzá tudjanak férni a kúthoz. A tíz napja felszabadított Hammám al-Alilnál találtak csütörtökön még egy tömegsírt, amely mintegy 45 holttestet rejt. Ugyanennél a településnél november 7-én is találtak egy tömegsírt, mintegy száz lefejezett ember holtteste volt benne. Moszult, Irak második legnagyobb városát két éve tartja megszállva az Iszlám Állam. Az iraki és a kurd erők az amerikaiak vezette katonai koalíció légi támogatásával pontosan egy hónapja, október 17-én indítottak hadműveletet a felszabadítására.