Négy csoport mérkőzését már megrendezték, további három szériában pedig pénteken zajlanak a küzdelmek a hagyományos évnyitó ifjúsági teremlabdarúgó-tornán, az AJF Kupán.
A szatmárnémeti Both Katalin Sportteremben a Szatmár Megyei Labdarúgó Egyesület (AJF) által rendezett megmérettetésen a megyei bajnokságokban szereplő alakulatok 19 éven aluli legényei mérkőznek meg. A csoportkörben huszonnyolc csapat szerepel, a szériák legjobb két csapatai pedig továbbjutnak a torna nyolcaddöntőjébe. A legjobb tizenhat között szerepelhet még a két legjobb harmadik helyezett is. Így biztos továbbjutó a Sárközújlaki SE, a Szamosdobi Voința, a Pusztadaróci Recolta, a Mezőfényi Fröhlich, a Mikolai Turul, a Szaniszlói Recolta, a Pálfalvi Unirea és a Tasnádszántói Vulturii.
Az AJF Kupa további programját, egészen az helyosztóig, sorsolás útján fogják meghatározni. Péntek este, az utolsó csoportmeccs után sorsolják ki a nyolcaddöntő programját, szombat reggel 9 órától pedig kezdődnek a főtáblás találkozók. Szombaton 13 órakor, a nyolcaddöntő utolsó találkozója után sorsolják ki a negyeddöntős menetrendet, majd egy újabb sorsolás után a legjobb négy 15 órától az elődöntőket játssza. Szombaton, várhatóan 16 órától rendezik a bronzmérkőzést, és 16.30 órától a döntőt.
A-csoport
Óvári Someşul – Királydaróci Atletic 1–0
Szamosdobi Voinţa – Sárközújlaki SE 0–4
Óvári Someşul – Szamosdobi Voinţa 0–1
Királydaróci Atletic – Sárközújlaki SE 0–5
Óvári Someşul – Sárközújlaki SE 3–2
Királydaróci Atletic – Szamosdobi Voinţa 0–5
1
Sárközújlak
3
2
0
1
11–3
6
2
Szamosdob
3
2
0
1
6–4
6
3
Óvári
3
2
0
1
4–3
6
4
Királydaróc
3
0
0
3
0–11
0
B-csoport
Pusztadaróci Recolta – Mezőteremi Victoria 5–1
Mezőfényi Fröhlich – Csomaközi Schamagosch 0–0
Mezőfényi Fröhlich – Pusztadaróci Recolta 2–3
Mezőteremi Victoria – Csomaközi Schamagosch 1–5
Pusztadaróci Recolta – Csomaközi Schamagosch 3–1
Mezőteremi Victoria – Mezőfényi Fröhlich 0–5
1
Pusztadaróc
3
3
0
0
11–4
9
2
Mezőfény
3
1
1
1
7–3
4
3
Csomaköz
3
1
1
1
6–4
4
4
Mezőterem
3
0
0
3
2–15
0
C-csoport
Szaniszlói Recolta – Börvelyi Stăruința 4–0
Bogdándi Stăruința – Mikolai Turul 1–4
Bogdándi Stăruința – Szaniszlói Recolta 2–4
Börvelyi Stăruința – Mikolai Turul 0–8
Szaniszlói Recolta – Mikolai Turul 0–1
Börvelyi Stăruința – Bogdándi Stăruința 2–0.
1
Mikola
3
3
0
0
13–1
9
2
Szaniszló
3
2
0
1
8–3
6
3
Börvely
3
1
0
2
2–12
3
4
Bogdánd
3
0
0
3
3–10
0
D-csoport
Pálfalvi Unirea – Tasnádszántói Vulturii 2–0
Gencsi SE – Kaplonyi Fortuna 0–2
Gencsi SE – Pálfalvi Unirea 1–2
Tasnádszántói Vulturii – Kaplonyi Fortuna 4–0
Pálfalvi Unirea – Kaplonyi Fortuna 6–0
Tasnádszántói Vulturii – Gencsi SE 3–0.
1
Pálfalva
3
3
0
0
10–1
9
2
Tasnádszántó
3
2
0
1
7–2
6
3
Fortuna
3
1
0
2
2–10
3
4
Gencs
3
0
0
3
1–7
0
Péntek, 10 órától
E-csoport
Kaplonyi SE I – Vetési Viitorul
Erdődi Cetate – Piskolti Unirea
Erdődi Cetate – Kaplonyi SE I
Vetési Viitorul – Piskolti Unirea
Kaplonyi SE I – Piskolti Unirea
Vetési Viitorul – Erdődi Cetate
Péntek, 13 órától
F-csoport
Nagykárolyi Victoria I – Kálmándi Schwaben
Avasfelsőfalui Energia – Kaplonyi SE II
Avasfelsőfalui Energia – Nagykárolyi Victoria I
Kálmándi Schwaben – Kaplonyi SE II
Nagykárolyi Victoria I – Kaplonyi SE II
Kálmándi Schwaben – Avasfelsőfalui Energia
Péntek, 16 órától
G-csoport
Nagykárolyi Victoria II – Meggyesgombási Venus
Domahidai Olimpia – Lippói Dari
Domahidai Olimpia – Nagykárolyi Victoria II
Meggyesgombási Venus – Lippói Dari
Nagykárolyi Victoria II – Lippói Dari
Meggyesgombási Venus – Domahidai Olimpia