Belföld

Nem foglalt állást az alkotmánybíráság az egyfordulós választás ügyében

2016.05.04 - 13:03

Elhárította az állásfoglalást a román alkotmánybíróság szerdán a tavaly elfogadott önkormányzati választási törvény azon cikkelye ügyében, amelynek alapján június 5-én egyfordulós polgármester-választást készülnek tartani az országban.

A testülettől a bukaresti törvényszék kért utólagos normakontrollt az Adevarul című szabadelvű lap Bukarest főpolgármesteri címére pályázó főszerkesztő-helyettese, Liviu Avram által benyújtott alkotmányossági óvás nyomán. Az újságíró hiányos támogatói listával, mindössze három támogató aláírással függetlenként kérte felvételét a bukaresti szavazólapra, amikor pedig ezt elutasították, alkotmányossági kifogást emelt.

Avram a szerdai ülésen kifejthette álláspontját az alkotmánybíróság előtt. Azzal érvelt, hogy míg a törvény értelmetlenül szigorú feltételeket támaszt a polgármester-jelöltekkel szemben, addig a polgármesterek megválasztásakor nem gondoskodik a képviseleti demokrácia egyik alapelvének érvényesüléséről.

A helyhatósági választási törvény szerint a polgármester-jelölteknek a választók 1 százalékának támogatását meg kell szerezniük ahhoz, hogy felvételüket kérjék a szavazólapra: ez Bukarest esetében 18 ezer támogató aláírást feltételez. Másfelől az egyfordulós választás nyomán egy jelölt a voksok akár 20-30 százalékával is polgármester lehet, annak ellenére, hogy a szavazók 70-80 százaléka valamelyik ellenjelöltjére akarta bízni a település vezetését - fejtette ki az újságíró.

A testület megalapozatlanként elutasította az óvás azon részét, amely a jelöléshez szükséges támogató aláírások számára vonatkozott. Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke rövid sajtónyilatkozatában rámutatott: a választási törvények kidolgozása a parlament hatásköre, ennek részleteibe a bírüság sosem szólt bele.

Arról pedig, hogy egy- vagy kétfordulós legyen-e a választás, azért nem foglalt állást az alkotmánybíróság, mert csak azokat a törvénycikkelyeket vizsgálhatja, amelyek az adott panaszos ügyét közvetlenül érintik. Zegrean szerint az óvás arról szólt, sérültek-e a panaszos alkotmányos jogai, amikor elutasították jelöltségét, de ennek semmi köze ahhoz, hogy hány fordulós a választás.

Romániában a második legerősebb parlamenti frakcióval rendelkező jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) fél éve sürgeti a kétfordulós választáshoz való visszatérést, de nem tudta rávenni a Dacian Ciolos vezette szakértői kormányt, hogy erről sürgősségi rendelet hozzon. Az egyfordulós választás a tisztségben lévő elöljárók újraválasztását segíti, így főleg a szociáldemokratáknak kedvez, akiknek a legtöbb polgármesterük van.