Vidék

Nehézkes a napszámosok foglalkoztatása

2020.08.29 - 09:45

A mezőgazdaságban bármilyen nagy iramban halad előre a gépesítés, napszámosokra mindig szükség van. Elég ha csak belegondolunk, hogy milyen nagy perpatvar származott abból, amikor nehézségek adódtak a spárgát betakarítani Németországba utazó vendégmunkások szállítása körül.

Nálunk is sok helyen van szükség napszámosokra — például az eperföldekre —, akik nem mindig az adott településről jelentkeznek, hanem akár más megyékből is, ezeknek az idénymunkásoknak pedig biztosítani kell az elszállásolását. Nem volt ezzel gond mindaddig, amíg nem jelent meg a koronavírus-járvány. Lehet továbbra is napszámosokat foglalkoztatni, de a hatóságok ellenőrzik, hogy a munkaadók milyen mértékben tartják be a járványvédelmi szabályokat. A legnagyobb gond az elszállásolással van. Az előírások szerint egy lakótérben csak egy család tagjai tartózkodhatnak. Azoknak, akik egyedül érkeznek, külön lakóhelyet kell biztosítani, ami nem egyszerű feladat. A napszámosok rendelkezésére kell álljanak a tisztálkodási lehetőségek és fertőtlenítőszerek.

Balogh Béla kertészetében foglalkoztat napszámosokat, ami véleménye szerint nem eredményekhez, hanem csődhöz fog vezetni. Kötelező a fizikai távolságtartás, de vannak olyan munkafolyamatok, melyeket ilyen formában lehetetlen elvégezni. Gondoljunk csak a zöldségek ládákba történő rakodására! Arról is szó van, hogy amennyiben felmerül a gyanúja annak, hogy valaki a napszámosok közül megfertőződött, a gazda kell fizesse a teszt elvégzésének a költségeit.

Swarczkopf Imre szőlősgazda Halmihegyen elkezdte a csemegeszőlő szüretelését. Naponta nyolc-tíz napszámosra van szüksége, akiket fel kell vinni a szőlőbe, biztosítani kell számukra az élelmet, és úgy kell őket foglalkoztatni, hogy ha bármilyen ellenőrző szerv arra jár, ne találjon semmilyen hibát. Ez ugye szinte lehetetlen. Amikor elkezdődik majd a nagy szüret, sokkal több napszámosra lesz szüksége, ami sokkal több odafigyelést igényel majd.

Az őszi betakarítás idején még több lesz a gond, talán több lesz a veszélyforrás is, a szabályok változnak, de senki sem tud egységes magyarázatot adni a szabályok betartását illetően.

Elek György