Vidék

Minden nap nyitva lesz a Nagypeleske–Zajta határátkelő

2021.12.20 - 06:16

Altfatter Tamás kormánymegbízott vasárnap késő este közleményben tudatta, hogy a sikeres tárgyalások eredményeként december 20-tól, azaz hétfőtől, naponta 10–18 óra között nyitva tart a nagypeleskei határátkelő, ezzel is tehermentesítése a peteit.

Mint ismeretes, a prefektus nem első alkalommal szorgalmazza a nagypeleskei határátkelő állandósítását – augusztusban, amikor a vakációra hazaérkező vendégmunkások miatt torlódások voltak a peteit átkelőnél, ugyancsak szerették volna állandósítani, meg is kezdődtek az ezzel kapcsolatos tárgyalások, amelyek aztán a "levegőben lógva" maradtak, a magyar fél ugyanis humán erőforrás kapacitáshiánya miatt nem sietett együttműködni.

A hétvégi hatalmas torlódások, több tízkilométeres kocsisorok és hat órát meghaladó várakozási idők ismét aktuálissá tették a Nagypeleske–Zajta határátkelő állandósítását, ha csak ideiglenesen is.

„Alternatív megoldásként kérvényezték a peleskei átkelő állandósítását, naponta 10–18 óra között mindaddig, amíg ez szükséges, valószínűleg január közepéig, végéig, hogy némiképp tehermentesítsük a Pete–Csengersima átkelőt. Igyekszünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megkönnyítsük az országba való belépést  – ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy míg egy QR-kódos igazolvánnyal rendelkező, beoltott utazó határellenőrzést mindössze pár percet vesz igénybe, addig a kockázatosnak (sárga és vörös) minősített országokból érkező oltatlanok adatbázisba való bevezetése jóval időigényesebb” — fogalmazott Altfatter kormánymegbízott. SZ. K. M.

Ajánljuk még a témában:

Külföld

Zajta: otthon maradt az arany fakanál

Szép számmal főztek, beszélgettek, találkoztak, táncoltak a Sváb Csűr előtti árnyas fák alatt.
Külföld

A nagy zajtai nyárbúcsúztató

Vége van a nyárnak, de nem a forróságnak, a Sváb Csűr udvarára mindenkit odavárnak!
Külföld

Körbeíjazták a zajtai templomot - KÉPGALÉRIA!

A Zajtai Vitézek és a Vitéz Gaál Lajos Egyesület szervezett örömíjászkodást szombaton Zajtán.