Belföld

Mától emelkedik a minimálbér

2016.05.01 - 12:30

Május elsejétől 1250 lejre emelkedik a minimálbér a jelenlegi 1050 lejről, azaz körülbelül nettó 925 lejt fognak keresni az érintett alkalmazottak a mostani 785 lej helyett.

 

A minimálbér 19%-os növelését követően azonban Románia továbbra is a sor végén kullog majd az Európai Unióban, Bulgária után ugyanis még mindig nálunk lesz a legkisebb a minimálbér. A kormány ugyanakkor pluszbevételre számíthat az egészségügyi és nyugdíj-hozzájárulások, valamint a magánszférában a jövedelemadó, illetve a közúti bírságok után is, hiszen a büntetőpont értéke a minimálbér 10 százaléka, így vasárnaptól ez is emelkedik.

A béremelés elsősorban a magánszférában tevékenykedő cégeket érinti, a közalkalmazottak többségének fizetése ugyanis meghaladja a garantált minimális juttatást. A kormány tavaly decemberi adatai szerint országos szinten 1,13 millió munkavállaló kap minimálbért — közülük 1,09 millióan dolgoznak a magánszektorban, és alig 39 ezren közalkalmazottak.

A gazdasági szaklapok szerint az 1250 lejes bruttó minimálbér biztosításához a munkaadónak 1538 lejt kell kifizetnie a társadalombiztosítási hozzájárulással együtt. Az 1050 lejes fizetés valós költsége 1292 lej, így a május elsejétől hatályba lépő intézkedés nyomán az alkalmazók pluszköltsége minden, minimálbért kereső munkavállaló után körülbelül 250 lej lesz. Az a cég egyébként, amely a teljes munkaidős, napi nyolc órás állást betöltőknek a garantált minimális juttatásnál kevesebbet fizet, 1000-től 2000 lejig terjedő bírságot kap minden törvénytelen egyéni munkaszerződés után.