Sport

Mani: Betegen, lázasan, orrvérzéssel 4000 méter fölött

2018.01.14 - 04:27

Nehéz hetet zárt, de még nehezebb napok várnak Gyenes Emánuelre a Dakar-rali negyvenedik kiírásán.

A szatmárnémeti Autonet Motorcycle Team motorosát ugyanis szerda óta gyötri a megfázás, ami csütörtök estére, a La Pazban érkezéskor ki is ütött rajta. Pénteken pihent a bolíviai városban, de a betegség mégsem múlt el.

„A legjobbkor jött a pihenő nap. Csütörtökön már lázasan motoroztam, de már szerdán is éreztem, hogy meg leszek fázva. Ki is jött rajtam, most is rosszul érzem magam, de szerencsére pénteken el tudtam jönni egy szállodába és kicsit helyre tudtam rázni magam. Most, hogy meg vagyok fázva, kicsit zavar, hogy hideg van Bolíviában. De remélem, hogy Argentínában ismét magasabbak lesznek a hőmérsékleti értékek, és addig meggyógyulok — hallható Mani videóüzenetében, amelyet pénteken osztott meg a Facebook-oldalán. — Egy elég nehéz hét volt a rali első felvonása, de a lényeg az, hogy sikerült elérni ide a pihenőnapra és próbálok koncentrálni a következő hétre, ami kicsit hosszabb lesz, mint az első, mert nyolc napos táv vár ránk, hosszú szakaszokkal.”

La Pazba a 31. idővel ért célba Mani, az összetettben pedig a 30. pozícióból vágott neki a Dakar második felének. Szombaton La Pazból Uyuniban érkezett a mezőny 425 kilométer mért szakasz végén. Mani a 30. időt motorozta, viszont fájdalmai nem múltak el. Végig torok- és fejfájás gyötörte, ráadásul 20 kilométerrel a finis előtt orrvérzése is volt. Összetettben felzárkózott a 28. helyre a szatmári pilóta és vasárnap nekivágott az első maratoni szakasznak. Ez azt jelenti, hogy a Tupizába való érkezéskor – 498 kilométer mért szakasz után, amikor 4500 méter tengerszint feletti magasságban vezetett a nyomvonal – nem várja a versenyzőket a szervizcsapat, így a pilóták kell felkészítsék a versenygépet a hétfői szakaszra. Mani legközelebb hétfőn, Argentínában találkozik majd Oláh Lacival és Rácz Szabival, az Autonet Motorcycle Team szerelőcsapata ugyanis Saltába várja majd a versenyzőt. Előtte viszont, a bolíviai–argentin határig a mezőny még teljesít 242 km mért szakaszt. A többi közel 500 kilométer összekötő szakasz lesz.

Szöveg: Pesek Attila

Foto: Edoardo Bauer/RallyZone