Magazin

Zajlik a tiszavirágzás a Hortobágyi Nemzeti Parkban

Javában zajlik a tiszavirágzás, vagyis a kérészek tömeges megjelenése a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, ahol több helyszínen is megfigyelhető a tiszavirágok nászrepülése - hívta fel a figyelmet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében az Agrárminisztérium (AM).
Magazin

Négynapos parádéval köszöntik jövőre a brit uralkodót platinajubileumán

Négynapos munkaszünettel, utcabálokkal és látványos parádékkal köszöntik jövőre a brit uralkodót platinajubileumán, vagyis trónra lépésének 70. évfordulóján.
Magazin

Magyar fiatal tervéből készül az új LEGO-készlet

Magyar fiatal tervéből készül az új LEGO Ideas készlet: a 16 éves Fehérvári Donát tervei alapján készülő szettből egy működő csocsóasztalt lehet majd megépíteni a játékkockák segítségével - közölte a cég kommunikációjával foglalkozó ügynökség hétfőn az MTI-vel.
Magazin

Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla

Visszahívta több százezer járművét Kínában a Tesla az automatikus sebességszabályozó működési hibája miatt - közölte a kínai piacfelügyelet.
Magazin

Az előemberek egy új, eddig ismeretlen csoportját azonosították Izraelben

Homo Neser-Ramla néven új előemberfajtát azonosítottak Izraelben talált csontmaradványok alapján a Tel-Aviv-i Egyetem és a Jeruzsálemi Héber Egyetem kutatói.
Magazin

A Linkedin is csatlakozik az EU gyűlöletbeszéd elleni kódexéhez

A Linkedin közösségi és szakmai médiaportál is csatlakozik az Európai Unió önkéntes magatartási kódexéhez, mely az online terjesztett gyűlöletbeszéd felszámolását célozza - közölte az Európai Bizottság pénteken.
Magazin

Az időjárás és nem a korlátozások miatt javult a levegő minősége a pandémia idején

Főként az időjárás természetes változékonysága és nem az új koronavírus-járvány feltartóztatására életbe léptetett korlátozások miatt javult a levegő minősége a pandémia idején az amerikai, európai városokban - állapították meg amerikai kutatók, feltérképezve az emberi egészségre káros, 2,5 mikronos finomszemcsés anyagok (szálló por) légköri koncentrációját Kínában, Európában és Észak-Amerikában.
Magazin

Ákos: a fiatalok által kelt új életre az Eucharisztikus Világkongresszus himnusza

Elkészült a Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat kezdetű dal újrahangszerelt változata, ami a budapesti, 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus himnusza lett.
Magazin

Az utolsó dinoszauruszok lábnyomait fedezték fel Dover közelében

A mai Brit-szigetek földjét taposó utolsó dinoszauruszok 110 millió éves lábnyomait fedezték fel a doveri fehér sziklák közelében - írta a The Telegraph online kiadása.
Magazin

A sötét anyag hiányát azonosította egy galaxisban a Hubble

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja egy ultradiffúz galaxisban (UDG) - adta hírül a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portál.
Magazin

Flo Rida is fellép az EFOTT-on

Az amerikai rapper, Flo Rida is fellép az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT), a koncert augusztus 14-én este lesz - közölték a szervezők csütörtökön az MTI-vel.
Magazin

A betegségen átesettek negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy hónap után

A koronavírus-fertőzésen átesettek csaknem negyedénél jelentkeztek új egészségi problémák egy nagyszabású amerikai vizsgálat szerint, amelyben mintegy kétmillió olyan ember egészségbiztosítási adatait elemezték, akik az elmúlt évben elkapták a betegséget.