Vidék

Lencsevégre kapták vakációs élményeiket

2023.07.25 - 08:11
Harminc túrterebesi diák vett részt a Caritas helyi Szent Márton Központjában megszervezett műhelyfoglalkozáson, amelynek keretében megismerkedtek a fotózás alapjaival. A gyerekek által készített legjobb képekből szeptemberben kiállítás nyílik.

Mindannyiunk életében vannak olyan pillanatok, amelyeket szeretnénk megörökíteni, és ez fénykép által ma már szinte bárki számára lehetséges. De vajon hogyan készíthetünk olyan felvételeket, amelyek nemcsak nekünk, hanem másoknak is tetszenek? Melyek azok a szabályok, szempontok, amelyeket tekintetbe véve megnő az esélyünk arra, hogy jó és érdekes képeket készítsünk – többek között ezt is megtudták azok a túrterebesi diákok, aki részt vettek a Szent Márton Központban megszervezett négynapos műhelyfoglalkozáson. 

hirek/2023/julius/2-19.jpg

Az esemény első két napján a helyi iskola tizenegy tanulója, valamint a Caritas-központba járó gyermekek közül tizenkilenc ismerkedett meg a fotózás legfontosabb alapfogalmaival, konkrét példák révén, együtt felfedezve azokat a szempontokat, amelyeket ajánlott tekintetbe venni, ha jó fotót szeretnénk készíteni.
A bevezető harmadik napján a megszerzett elméleti tudást a gyerekek gyakorlatban is alkalmazták – nyári vakációs élményeiket kapták lencsevégre, teret biztosítva ugyanakkor a helyi kulturális értékeknek is. A műhelyfoglalkozás utolsó napján együtt választották ki a legsikerültebb képeket, megismerkedtek továbbá néhány, a képszerkesztő programok által nyújtott egyszerű képjavítási lehetőséggel is.
A diákok legjobb fotói szeptemberben vándorkiállítás formájában lesznek megtekinthetőek a Túrterebesi Általános Iskolában, majd a polgármesteri hivatalban, és végül a Szent Márton Központban. 

hirek/2023/julius/3-12.jpg

A műhelyfoglalkozásra az Interetnikus kapcsolódási pontok című projekt keretében került sor, amelynek gyakorlatba ültetője a Szatmári Egyházmegyei Caritas Szervezet, a Túrterebesi Általános Iskolával és Túrterebes Község Polgármesteri Hivatalával partnerségben. A Túrterebesen élő fiatal romák és helyi szereplők társadalmi szerepvállalásának erősítését megcélzó projekt támogatója az Active Citizens Fund România, az Izland, Liechtenstein és Norvégia által a 2014-2021-es EGT és Norvég Alapokból finanszírozott program keretében.

Hírszerkesztő

hirek/2023/julius/4-6.jpg
hirek/2023/julius/5-4.jpg