Vidék

Legyünk erős lelkűek és türelmesek — Szent Rita szobrot és oltárt avattak Pusztadarócon

(Fotók: a szerző felvételei)
2023.05.21 - 15:03
Több százan — de úgy is fogalmazhatunk: több száz piros rózsa — gyűltek össze Pusztadarócon vasárnap délelőtt, s vettek részt azon a különleges, örömteljes alkalmon, amelynek keretében Böjte Csaba ferences rendi szerzetes szentelte fel a katolikus templom előtti téren álló Szent Rita szobrot és szabadtéri oltárt.

„A mai ember kezd tunyulni, lustulni, már nehéz a lépcsőn felmenni és hiányolja a liftet, ha pár percnél többet kell figyelni, azt már nehézségként éli meg — és nehéz a lelki erősödés is. ” — tartott görbe tükröt a hallgatóság elé Böjte atya. Emlékeztetve arra is, milyen szép, hogy Jézus eljött közénk, hogy megváltsa a világot; bízott bennünk, hogy képesek vagyunk megtanulni a szeretet parancsát. „Pedig már a születése körüli fogadtatás, események is olyanok, hogy más meghátrálna — de nem megy haza, nem mondja a Mennyei Atyának: hazajöttem, strapás ez a feladat, egy kis mennyei Diazepam nincs valahol, hogy megnyugodjanak az idegeim? Neki sem esett jól minden, őt is elszomorította, bántotta ami vele és körülötte történt — de tűr.” – fogalmazott a rá jellemző keresetlen stílusban, felidézve Jézus életéből azt a történetet, amikor a názáreti templomban olvas fel, s kiviszik a hegy tetejére, hogy onnan letaszítsák. „Nem törődik velük. Szó nélkül megy és végzi a feladatát. Ezt jelenti az erős lélek, a lelki erősség: van egy feladatod, amit el kell végezned, menj a magad útján és végezd el. Jézus nem adja fel, virágvasárnap bevonul, nagypénteken szeget vernek a kezébe, és a keresztfán mit mond? 'Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek'. A keresztfán is hisz bennünk, kitart. De nézzük az ő szentjét, Ritát: korán férjhez kellett mennie egy erőszakos emberhez. Mit csináljon, elmeneküljön a bántalmazó kapcsolatból?  De hátha Isten azért küldte, hogy az ő alázata és szüntelen imádkozása nyomán megtérjen a férje — imádkozik, böjtöl érte, szembe megy a mai világ gondolkodásával, a feminista azonnal fel kell jelenteni kijelentésekkel.” – mondta, említve az általa létrehozott és működtetett alapítványt az utóbbi időben ért támadásokat.

hirek/2023/majus/sztrita-daroc/7a.jpg

„A keresztény élet nem azt jelenti, hogy leterítik eléd a vörös szőnyeget, hogy azon vonulj be a mennyek országába! Ritának is megsemmisül kiimádkozott-kiböjtölt szép családja: megtért férjét megölik, gyermekei meghalnak. Kolostorba szeretne vonulni, ám elküldik — de nem megy el, mert szolgálni, szeretni, jót tenni akar. A kolostor főnöknője azt mondja neki: gondozzon egy kiszáradt szőlőtőkét, s ha az kizöldül, bevonulhat a kolostorba. És Rita zokszó nélkül gondozza, ápolja a kiszáradt tőkét, járja a szolgáló szeretet útját, és a szőlőtőke kizöldül. Mindenkit arra bíztatok, ott ahol él: ne dobja be a törölközőt! Jézusnak is kellett három nap a feltámadásig — néha viccesen azt mondom a gyermekeknek: kellett három nap, hogy ezt a békát lenyelje. Nem könnyű feltámadni! Ez a kereszténység 2000 éve olyan út, ami nyitva áll ugyan, de keskeny és meredek, nem könnyű rajta járni. Aki utánam akar jönni, az vegye  vállára kisebb-nagyobb keresztjét — ugye ismerős? És tudjon megbocsátani, akár  átütött szívvel is a másikra mosolyogni, sebzetten is szeretni. Legyen Szent Rita a mi közbenjárónk a megbocsátás, a kiengesztelődés útján. ” – fogalmazott.

hirek/2023/majus/sztrita-daroc/2.jpg

A prédikációt követően  Istvánfi Szilárd pusztadaróci plébános köszönte meg Nagy Norbert operaénekes szolgálatát, és ismertette röviden a Szent Rita szobor és oltárállítás történetét. „A hit alapja a lét örömének megtapasztalása. Isten nem teremt selejtet, csak mindenben, mindenkiben meg kell lássuk a jót — ez Csaba testvér életének vezérlő gondolata. Sokan úgy vannak vele: az elképzelt jó unalmas, az elképzelt rossz izgalmas — de a megélt rossz tönkre tesz, a megélt jó kivirágoztat. Mint Szent Rita rózsája, amely akkor is kinyílt, amikor lehetetlen volt virágzása.” – mondta, áldást kérve Böjte atyára, hogy még sokaknak tudja a szemét felnyitni, még sokakkal tudja megértetni: Istennél nincs lehetetlen.

hirek/2023/majus/sztrita-daroc/3a.jpg

Az ünnepség a Szent Rita szobor és oltár, majd a magasba emelt több száz piros rózsa megáldásával zárult. 

Szabó Kinga Mária 

SZÓLJON HOZZÁ FACEBOOKON!