Február 9-én, kedden este hét órára közös filmnézésre, majd annak gondolataitól indulva beszélgetésre várják a házaspárokat a Hildegárda-plébániára. A hét előadását Visky István lelkész tartja február 12-én, pénteken este hattól Szatmár-Kültelek református temploma dísztermében, Kellett ez neked? címmel.
Mindeközben már zajlik a Házas kalandtúra, amely, ahogyan a címe is mutatja, házasoknak szánt kalandjáték. Ebben a párok időközönként különböző feladatokat kapnak. A minden kihívásnak megfelelő házaspárok részt vesznek a sorsoláson, és nyereményekre számíthatnak. Ez a sorsolás lesz ugyanakkor a Házasság hete szatmárnémeti zárómomentuma február 16-án, a régi főtérről elérhető Szent István teremben.
A rendezvénysorozat szervezői — a Szatmári Római Katolikus Püspökség, a Házas hétvége mozgalom, a református, baptista és evangélikus gyülekezetek, a római katolikus plébániák, görögkatolikus parókiák — idén online elérhető előadásokat, videó- és hanganyagokat is ajánlanak a Házasság hete Facebook-oldalán. SZFÚ