Vidék

Két gyalogost is halálra gázoltak

2018.12.27 - 08:00

Akárcsak országszerte, Szatmárban is relatív nyugalmasan teltek az ünnepnapok, ám sajnos nem tragédiák nélkül — két, útszélen gyalogló férfit is halálra gázoltak, súlyos baleset is történt, és többen is túl szoros barátságba keveredtek Mr. Alkohollal.

A rendőrség már megszámlálhatatlanul sok alkalommal hívta fel a figyelmet és kérte a fényvisszaverő mellény használatát kerékpárosoktól és gyalogosoktól egyaránt, ám kérése nem mindig talált halló fülekre, és ketten életükkel fizettek ezért. December 22-én este, pár perccel 21 óra után a Halmi községhez tartozó Nyírestanyán ballagott az úttesten egy 67 éves férfi, bármiféle fényvisszaverő mellény, szalag vagy jelzés nélkül, a mikrobuszt vezető, 42 éves sofőr későn vette észre, és már hiába fékezett, elütötte. Az áldozat a helyszínen életét vesztette, s mint kiderült, a sofőr reakcióidejét az alkohol is tompította, a szonda 0,19 mg/l alkoholszintet mutatott ki leheletében. A rendőrség gondatlanságból elkövetett emberölés vádjával indított eljárást az ügyben. Az ittasságot leszámítva hajszálra ugyanolyan tragédia történt karácsony napján kora este, 19 óra 30 perc körül Szatmárnémeti határában, a 19-es országúton, a Hanul lui Ion bisztró közelében — a 44 éves férfi a menetirány szerinti jobb útfélen gyalogolt, édesanyja háza felé tartva, amikor az Opel Corsát vezető 35 éves nő elgázolta és nekicsapta a szalagkorlátnak, majd közel 100 méter megtétele után állt csak meg. A férfi azonnal szörnyethalt, a sofőrnő pedig azzal védekezett, hogy a gyér világításban nem látta áldozatát, mert az nem viselt semmiféle fényvisszaverő jelzést vagy mellényt. A baleset pontos körülményeinek kiderítése jelenleg is folyamatban van.

Audi versus Toyota, 8 sérült

Nagyon súlyos közlekedési baleset történt december 24-én késő délután a 193-as megyei úton, Remetemező közelében, ahol egy Audi terepjáró és egy Toyota személygépkocsi csapódott egymásba frontálisan. A máramarosi rendszámú Audi terepjárót vezető, 40 éves férfi mindeddig tisztázatlan okok miatt tért át a szemközti sávba, és ütközött az ott szabályosan haladó, brit rendszámú Toyotával, amelyet egy 22 éves fiatalember vezetett. Az Audi utasait (a sofőr feleségét és két kiskorú gyermekét) könnyebb sérülésekkel szállították Nagybányára, a Máramaros Megyei Kórházba — a Toyotában utazó három férfit és egy nőt (mindannyian kisinyovi lakosok, akik karácsonyra indultak haza Nagy-Britanniából) nagyon súlyos sérülésekkel szállították a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba, illetve a hátgerincsérülése miatt kritikus állapotban lévő fiatal nőt onnan egy kolozsvári szakklinikára. A rendőrség gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés okozása vádjával indított eljárást, ugyanakkor a baleset pontos körülményeinek kiderítése még folyamatban van.

Ó, Mr. Alkohol…

A minivakáció és az ünnep napjaiban több olyan, kevésbé megszokott esemény is történt, amelyek mindegyikét az alkohollal való barátság túl szorosra fűzése váltotta ki. A legkirívóbb esetre szerdán kora délután Vetésben derült fény, amikor az egyik helybéli az árokparton három, egymást átölelő kamaszra bukkant — első pillanatban azt hitte, hogy mindhárman halottak, ám közelebb lépve halvány életjeleket észlelt az öntudatlan állapotban lévő és igencsak erős alkoholszagot árasztó fiatalokon, így azonnal riasztotta a 112-es egységes segélyhívót. A helyszínre több rohammentő és mentő is kiérkezett, s mint kiderült, a 16 éves kamaszok alkoholos kómában és kihűlt állapotban voltak — hogy mikor zuhantak az árokpartra, azt egyenlőre még nem lehet tudni, mint ahogy azt sem: a hideg vagy a benyakalt italmennyiség következtében veszítették el eszméletüket. Mindhármukat kórházba szállították gyomormosásra és felmelegítésre, s csak miután magukhoz tértek, derül majd ki, hogy nem szenvedtek-e maradandó károsodásokat.

Alaposan a pohár fenekére nézett (1,02 mg/l alkoholszintig) a 30 éves M. Alexandru Ştefan is, aki karácsony éjszakáján Szatmárnémetiben, a Romană téren vesztette el uralmát járműve felett, és rendezte át a tér összképét: nekiment és kicsorbította a járdaszegélyt, majd onnan egy közlekedési irányjelzőnek csapódott, amit ki is döntött, végül az úttest és a járda közötti zöldövezetre „toccsanva” állt meg.

Kiégett a házuk

Szomorú karácsony éjjele volt annak az aranyosmeggyeshegyi családnak, akik szenteste elindultak meglátogatni és megkántálni a rokonokat — közben azonban elektromos rövidzárlat miatt kigyulladt a házuk. Elsőként az aranyosmeggyesi önkéntes tűzoltók, majd a hivatásos lánglovagok is kiérkeztek a helyszínre egy habbal-vízzel oltó autóval, s bár a tüzet végül sikerült megfékezniük, a ház teljes berendezése és felszerelése megsemmisült a lángokban.

Olasz embercsempész, indiai „áru”

A határrendészek nemcsak az ország- és a zöldhatár mentén járőröznek, de Szatmárnémeti területén is — így figyeltek fel az egyik utcában arra az olaszországi rendszámú Audi A4-esre, amelybe három, szemmel láthatóan nem európai férfi ült be, majd gyorsan elhajtottak. Rövid idő múlva a határrendészek ellenőrzés céljából leintették az Audit, amelyben azonban akkor már csak a sofőr, a 39 éves, olaszországi N. Vincenzo és a 30 éves, indiai állampolgárságú és olaszországi tartózkodási engedéllyel rendelkező M. Vijay ült — a többiek kámforrá váltak. A rendőrség járőregységeinek segítségével végül Kispeleske területén bukkantak rá a három, 26 és 38 év közötti indiai állampolgárra, akik elmondásuk szerint Olaszországba és Németországba akartak eljutni, schengeni vízummal viszont nem rendelkeztek, így az olasz férfi és indiai társa segítségével a román-magyar zöldhatáron akartak átszökni. A hatóság a három férfi ellen illegális határátlépési kísérlet, míg N. Vincenzo és M. Vijay ellen embercsempészet vádjával indított eljárást.

Szabó Kinga Mária