Amikor Orbán Viktor, Magyarország minisztere Dávidként állt szembe a Góliát nagyságú és erejű brüsszeli parlamenttel, mindenki mosolyogva figyelte ezt a szélmalomharcnak
Nem kell túl sok politikai ismeret, rálátás és érzék ahhoz, hogy észrevegyük, mennyire megváltoznak a politikusok, a politikai pártok miután hatalomra jutnak
Régebben a szülők arra intették gyerekeiket, hogy: „Tanulj, mert nem lesz belőled ember!” Ma már nagyon sok szülő arra neveli gyerekét, hogy: „Tanulj meg, kisfiam,
Szent Istvánt gyakran nevezzük a magyarok megmentőjének, hiszen ha nem sikerült volna népével felvétetni a kereszténységet, a többi vándorló néphez hasonlóan
Amikor Bocskai István politikai végrendeletében arra intette a magyarországi magyarokat, hogy az erdélyieket a „maguk vérének, tagjának” tartsák, és ugyanerre
Hogy mennyi közpénz, mennyi magánpénz és mennyi pénzmosásból származó összeg ment rá a Traian Băsescu leváltására megrendezett népszavazásra és a kampányra,
A népszavazáson is túl vagyunk, most már az lenne a természetes, ha azt mondhatnánk: megoldódtak a problémák, rátértünk a járható útra, mehet minden a maga rendjén
Gyerekkoromban mindig azt hangoztatták az akkori NAGYOK, hogy a huszonegyedik században nagyon könnyű lesz az élet: minden dolgot gépek fognak majd végezni, és nem kell
Üdv!
Mi vagyunk a sütik
Oldalunkon sütiket (cookie-kat) használunk a kiemelkedő felhasználói élmény biztosítása érdekében. Kattintson a "Cookiek elfogadása" gombra ha egyetért minden típusú süti használatával vagy a "Cookiek személyreszabása" gombra ha szeretné kiválasztani milyen típusú sütik induljanak el.
Süti szabályzat