Vidék

Imahétvége sok áldással Túrterebesen

2023.07.11 - 14:56

Zelicskovics József görögkatolikus parókus több mint két évtizede szolgál Túrterebesen, s elmondása szerint mindig is nagy szeretettel várták úgy a római katolikus mind pedig a református és a görögkatolikus hívek ezeket a drága alkalmakat. Ebben az esztendőben a református templomban vette kezdetét az imaalkalom. Zelicskovics József az irgalmas samaritánus történetén keresztül tanított. Kiemelte, hogy mennyire fontos dolog a mai világban is odafigyelnünk egymásra. Figyelmeztetett, hogy a samaritánus önzetlen, és látja a bajban lévőt, és azért segít, mert ez emberi kötelessége. Mi is sokat tanulhatunk a samaritánustól alázat, tisztelet és felebaráti szeretet tekintetében. Nem menjük el a bajban levők mellett úgy, mint a pap és a lévita, mert semmi sem lehet fontosabb az emberi életnél. A mi Urunk az emberét adta életét a kereszten – hangsúlyozta Zelicskovics József.

Középen az életünkben

A második nap, a görögkatolikus templomban folytatódott az imasorozat. Igehirdetési szolgálattal Seffer Dániel római katolikus főesperes készült. Alapigeként a János evangéliuma 21. részének 19. versét választotta.  A húsvéti események után a zárt ajtók mögött megjelenő Krisztus megáll a középen, és békességet hirdet az ő tanítványainak. Az feltámadott középen akar lenni az életünkben, folyamatosan a szívünk és az életünk közepe felé tart, mert neki ott van a helye. Ez a Krisztus békességet hoz, Ő maga teremti meg a békességet az emberek között – monda Dániel atya.

hirek/2023/julius/imahetvege-sok-aldassal-turterebes-2.jpg
A kereszt egy híd

A harmadik egyben utolsó napon, Túrterebes római katolikus templomában gyűltek össze a község imádkozni vágyó tagjai. Elek Arnold Zoltán túrterebesi beszolgáló lelkipásztor a Prédikátor könyve 4. részének 1 – 3 versei alapján hirdette Isten Igéjét. Az elnyomottak könnyei ma is látszanak, a társadalmi igazságtalanságokat Krisztus halála hozza egyenesbe. A kereszt egy híd, egy kapcsolat, Isten világa és az immanens világ között, ugyanakkor híd ember és ember között – mondta a lelkipásztor. Az imaalkalom után a római katolikus egyháztanács jóvoltából mindhárom felekezet vezetősége egy asztalközösségbe ült le a helyi pizzázóban, egy finom vacsorára. Éjfélig beszélgettek, megélve a hit és a közös magyar sors ajándékát Ugocsa ezen vidékén.

Mindhárom felekezet

Az imaalkalmak utolsó mozzanata vasárnap délután, Túrterebes – Szőlőhegyen ért véget. Itt mindhárom felekezet templommal rendelkezik, tehát adva volt a találkozás és az ima lehetősége. A Túrterebes – Szőlőhegyi római katolikus templom kicsinek bizonyult a hívek befogadására. Elek Arnold Zoltán református lelkipásztor a Tituszhoz írt levél 3 részének 8. verse alapján hirdette az Igét: „…akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekben elől járni”. Misét mutatott be Seffer Dániel római katolikus főesperes, koncelebrált Zelicskovics József görögkatolikus parókus.

Vendégszeretet

Az ünnepi együttlét után a „hegyesi” hívek páratlan vendégszeretetét élvezhették az összegyűltek. Köszönet Istennek ezekért a lehetőségekért. Áldott alkalmak voltak, baráti kapcsolatok születése, már meglevő emberi kötelékek szorosabbra fűzése. Mindezt, hisszük Isten cselekedte, így munkálkodva Túrterebesen is a Krisztus hívők egységéért.

Rácz Ervin