Vidék

Emberölési kísérlet Komorzánban

2014.08.17 - 19:13

Súlyos sérüléshez vezetett az a konfliktus, amely augusztus 15-én Komorzánban robbant ki az 53 éves F. Ioan, annak fia, a 30 éves F. Dănuţ Ioan és a sógor, illetve nagybácsi, a 36 éves V. Grigore között. Az összetűzés eredményeként a 36 éves férfit több szúrt sebbel szállították kórházba. Az erősen vérző mellkasi seb életveszélyesnek bizonyult. A sógorok közötti konfliktus hároméves múltra tekint vissza, akkor kezdődött, amikor V. Grigore felajánlotta F. Ioannak, hogy elvállalja a komaságot fia, F. Dănuţ Ioan házasságkötésekor. Mivel nem ő lett az első számú nagykoma, megharagudott, s a harag azóta sem múlt el. A 36 éves férfi ellen korábban több feljelentést is tettek rokonai fenyegetőzés és rongálás vádjával, augusztus 14-én pedig a 112-es sürgősségi telefonszámon tett bejelentést V. Grigore arról, hogy sógorai Komorzán főutcáján bántalmazták. A helyszínre érkezett kisgércei rendőrök azonosították a három feljelentett sógort, akik egy bottal többször megütötték a panaszost vállán, arcán és lábain. Ebben az ügyben a rendőrök testi sértés vádjával indítottak bűnvádi eljárást, ugyanakkor az áldozatot az avasfelsőfalui kórházba szállították, majd kiengedték onnan. Ezt követően pénteken V. Grigore találkozott sógorával és unokaöccsével egy komorzáni bárban. Ez alkalommal a nézeteltérés verekedésbe torkollt, s az alkohol hatása alatt levő V. Grigore a kezében levő üvegdarabbal megvágta sógora karját és arcát. Ekkor közbelépett F. Dănuţ Ioan, aki a bárpulton található kést felkapva, többször megszúrta apja támadóját. Az áldozatot először az avasfelsőfalui kórházba, majd a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba szállították. Az ügy irányítását egy avasfelsőfalui ügyész vette át. Az orvosszakértői vizsgálat megállapította, hogy a férfi sérülései életveszélyesek, s 21 napon belül gyógyulnak. Augusztus 15-én a támadót 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték.