Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának nyoni ülésén eldőlt, hogy a 2020-as Európa-bajnokságon a B-csoport küzdelmeit Amszterdamban és Bukarestben, az F-csoport meccseit pedig Budapesten és Münchenben bonyolítják le.
Arra is fény derült, hogy Brüsszelben nem rendeznek meccset, Londonban viszont hét találkozóra is sor kerül.
Az UEFA a csoportok házigazdáinak összepárosításakor földrajzi és sportszakmai szempontokat is figyelembe vett. A szövetség közleménye hozzáteszi: az a rendező ország, amely kijut az Európa-bajnokságra, a csoportküzdelmek során legalább két mérkőzést hazai pályán játszik.
A torna nyitó mérkőzése a római Stadio Olimpicóban lesz.
Belgium egy új létesítménnyel, a 60 ezer néző befogadására alkalmas Eurostadionnal pályázott, amelynek építése azonban nem a tervek szerint halad. A belgák a legutóbbi egyeztetés óta nem tudtak eleget tenni az UEFA feltételeinek, így Brüsszel nem lehet házigazda az Eb-n. Beugróként Stockholm és Cardiff jelentkezett, de a testület végül nem vont be új helyszínt. A belga főváros helyére London ugrik be a Wembley Stadionnal, ahol az elődöntőkkel és a döntővel együtt összesen hét összecsapásra kerül majd sor.
Budapesten és Bukarestben is egyenként három csoportmeccset és egy nyolcaddöntőt rendeznek.
A 2020-as Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását 2018. december 2-án tartják Dublinban. Az Eb-selejtezőket 2019 márciusa és novembere között játsszák.
A csoportmeccsek házigazdái
A-csoport: Róma (Olaszország), Baku (Azerbajdzsán)
B-csoport: Amszterdam (Hollandia), Bukarest (Románia)
C-csoport: Szentpétervár (Oroszország), Koppenhága (Dánia)
D-csoport: London (Anglia), Glasgow (Skócia)
E-csoport: Bilbao (Spanyolország), Dublin (Írország)
F-csoport: München (Németország), Budapest (Magyarország)
(Nemzeti Sport)