Vidék

Átszakadt a töltés is

Fotók: Szamos Katasztrófavédelmi Felügyelőség
2021.05.16 - 15:42
Bő 50 méteren szakadt át a Mária-patak töltése szombat délutánra Gyöngynél, estére sikerült helyreállítani, de árad a Kraszna is, Királydarócnál.

Mint arról korábban már beszámoltunk, a nagy mennyiségű esőzések következtében pénteken délelőtt újabb településeket ért el az árvíz, Magyargéresen, de főleg Gyöngyön lakóházakat, udvarokat, kerteket öntött el és ellepte a két település közötti 195A jelzésű megyei utat, amelyet teljesen le is kellett zárni a forgalom elől, s a térségben több mint 1200 hektár termőföldet és 300 hektár legelőt árasztott el, közel fél méter magasan.

hirek/2021/majus/16/viz-1.jpg

A helyszínen három, magasnyomású szivattyúval dolgoztak folyamatosan, igyekezvén egyrészt az utat járhatóvá tenni, másrészt a termőterületekről levezetni a vizet — újabb csapásként azonban szombaton délután a Mária-patak már teljesen átázott töltése nem bírta tovább a terhelést, az áradat pedig egy bő 50 méteres szakaszon teljesen átszakította a védelmi vonalat, s a víz teljesen körbefogva Gyöngyöt. A katasztrófavédelmi felügyelőség, a vízügy, a Krasznabélteki Polgármesteri Hivatal, és számos helybéli önkéntes megfeszített munkájának, valamint több, a helyreállításhoz szükséges építőanyagot felajánló cégnek köszönhetően szombat estére sikerült helyreállítani a töltést, és vasárnap már újra lehetett közlekedni a 195A megyei út Gyöngy–Magyargéres közötti szakaszán, az áradások okozta károk helyreállítása pedig jelenleg is zajlik.

hirek/2021/majus/16/viz-3.jpeg

Ezzel párhuzamosan Királydarócon a Kraszna is kilépett medréből, elöntve a mezőgazdasági területeket, ott a katasztrófavédelmisek három nagy kapacitású szivattyúval léptek közbe s urai a helyzetnek — viszont a következő napok előrejelzése értelmében további, jelentős mennyiségű esőzésekre kell számítani, s ennek okán sajnos újabb áradások is várhatóak. Sz. K. M.