Sport

Alexandrián játszanak a lányok

2017.12.07 - 14:36

A CSB Teleorman Alexandria – Szatmárnémeti Városi Sportklub mérkőzés nyitja meg pénteken 18 órától a női kosárlabda-bajnokság kilencedik fordulóját.

Marius Dobă vezetőedző tizenegy fős kerettel már csütörtök reggel elutazott, ugyanis keresztül kell utazzák az országot, a mintegy 10 órás úton 660 kilométert tesznek meg Alexandriáig. Itt egy kényelmetlen csapat várja majd a piros-fehéreket, ugyanis az déliek idén érmes helyre pályáznak, és ehhez mérten erősítették keretüket. Igaz, a második fordulóban meglepetésnek számított, hogy kikaptak egy ponttal Marosvásárhelyen, azonban ezután már csak a Sepsiszentgyörgy tudta legyőzni Mădălin Piperea edző alakulatát. Ezzel a táblázat harmadik helyén állnak, és egységnyi a lemaradásuk a VSK mögött, amely vasárnap a Sepsi-SIC elleni találkozón szenvedte el idénybeli első vereségét.

Az sem mellékes, hogy Alexandria adja a bajnokság legjobb pontdobóját (Promise Onyekachi Amukamara: 23,8 pont/mérkőzés) és a legjobb védekező játékosát (Carla Donette Bartee: 12,3 lepattanó/mérkőzés). Igaz, a legjobb irányító a VSK mezét ölti magára: Porchia Green – 8 gólpassz/mérkőzés.

Az Alexandria – VSK mérkőzés pénteken 18 órakor kezdődik és a román szövetség televíziója, a FRB Tv és a YouTube-csatornája közvetíti.