A Szatmárnémeti VSK ugyanis részvételével támogatta a női 3x3-as kosárlabda-mozgalmat, illetve hozzájárult, hogy játékosai részt vegyenek a válogatott kvalifikációs tornáin, ahol olimpiai kvótát szereztek az idei évre halasztott ötkarikás játékokra.
A 3x3-as válogatottat csak olyan játékosok alkotják, akik korábban magukra öltötték a Szatmárnémeti VSK mezét, vagy jelenleg is klub alkalmazásában állnak. Ez utóbbi esetben Alina Podarról van szó, de Annemarie Părău-Gödri, Elisabeth Pavel és Alexandra Uiuiu is a VSK-t erősíttették a korábbi években. Sőt, utóbbi kettő a szatmári alakulatot képviselte a 3x3-as bajnokság korábbi kiírásaiban is.
Most ők négyen képviselik majd nyáron Romániát a tokiói olimpiai játékokon.
Horia Păun, a Román Kosárlabda-szövetség elnöke megemlékezett arról is 2019-ben Szatmárnémeti adott otthont az első női 3x3-as Román Kupa-döntő tornának, amit ráadásul a VSK nyert meg Kádár Annamária, Oláh Andrea, Andreea Huțanu, Adina Pop felállásban.
„Megtisztelő számunkra, hogy a Román Kosárlabda-szövetség ilyen módon elismeri munkánkat, és ugyanakkor örömteli, hogy a Szatmárnémeti VSK is hozzájárulhatott a román sport eme óriási sikeréhez” – szögezte le Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere.
Pesek Attila