Azok, akik még nem ajánlották fel adójuk 2 százalékát, és azzal szívesen támogatnák a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumot, még megtehetik. Az adakozók felajánlhatják adójuk 2 százalékát a Kölcsey Alapítvány, valamint a főgimnázium szülőbizottsága számára.
Pataki Enikő, a főgimnázium igazgatónője elmondta, akár a szülőbizottság, akár a Kölcsey Alapítvány javára ajánlja fel valaki adója 2 százalékát, a szükséges adatlapokat letöltheti az iskola honlapjáról (http://kolcsey.ro/). Az igazgatónő rámutatott, a felajánlásokat természetesen olyan célokra használják, ami a diákok javát szolgálja: az iskola udvarára kosárlabda palánkokat vásárolnának, az elemista diákok számára kialakítandó tantermeket is ebből fedeznék, valamint ha lehetőségük lesz rá, akkora a kicsik számára szeretnének egy játszószobát is berendezni, a pincében pedig a diákklub számára alakítanának ki termet.